Hogy is van ez...?

 Nevezzük elővigyázatosságnak vagy babonának, vagy akárminek, de én is tartottam magam a "12 hétig hírzárlat"-hoz. Majd terveket szőttem, hogy kinek hogy fogom elmondani. Volt, akit rávezettem, volt akinek kerek perec megmondtam, anya leszek és kész. De a családdal nem lehet ezt csak úúúúúgy, oda móka és kacagás kell.

Tudtam, hogy a hétvégén megyünk a szüleimhez vidékre, a testvérem - lány - is velünk tart, sőt úgy alakította az életét, hogy velünk is utazott. Készültem. Kis cuki borítékot vettem, benne még édesebb babás képeslap, benne: "novemberben nagynéni leszel!" Valahol az autópályán jártuk, amikor a kezébe nyomtam, és elindítottam a telefonomban a kamerát... 

Feszgeti a leragasztott részt, nem akarja széttépni - ő ilyen kis finom...majd talál benne egy kék, kis kártya szerű dolgot. Kerek szemmel nézegeti - utólag elmondta, hogy azt hitte D&M vásárlási utalvány...bolond... - majd kinyitja. Még jobban mereszti a szemét, majd mosolyog és a szokásos kis hangján kérdezi: "De most komolyan, de tényleeeeeeeeg????" Nem, viccelünk és pont ezt a témát találtuk a legmurisabbnak... Aztán a nyakamba borul és nem lehet letörölni a mosolyt az arcáról. :)

Nah, nehezített pálya. A szüleim... Haza értünk, ipari mennyiségű étel az asztalon - +3kg/ látogatás. "Egy laza fröccs...egy jó pálesz?" hangzik fel a kérdés. "Áááá, dehogy, köszönöm nem!" Fel sem tűnik nekik semmi... Pedig apukámmal mindig iszom egy jó rozé fröccsöt az érkezésünkre, most nem... Vacsora után, előkerült a pici boríték, benne a tények: "Novemberben nagyszülők lesztek..." Anyukámnak adtuk oda. Szemüveg elővesz, pici boríték szétkap - mint foxi a lábtörlőt - minek vigyázni rá, haladjunk... Cuki kis képeslap elővesz, rajta áll: "édes pici talpak..." Nem esik le neki. Forgatja, teszi-veszi, kinyitja, majd könnybe lábadt szemmel megállapítja, hogy 6 hónap múlva nagymama lesz. Azonnal közli, hogy hülyék vagyunk, meg hogy hogy merészeltük eddig titkolni... Majd eszébe jutott, hogy inkább örülni kellene... Közölte, hogy azonnal ki akar lépni a családi vállalkozásból és csak az unokáját akarja tojtatni, majd apukám közli vele, hogy inkább:"Ki vagy rúgva!" Csak hogy megkönnyítse a folyamtokat... :D

3 méterrel a föld felett jártak, büszkék voltak és aranyosak. Anyukámnak egy perccel sem lehetett előbb elmondani, hisz nem bírta volna magában tartani. Azonnal körtelefon a családnak: "UNOKÁÁÁÁÁNK LEEEEESZ..." Az mindegy, hogy kb. este 11 óra volt...

A párom ezt könnyen elintézte, nem cifrázta a dolgot. Húsvét, családi ebéd, majd a második fogás közben - rántott hús, tört krumpli, uborka saláta - csak úgy kiköpi, mint a csontot:"bővül a család..." "Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik..." Igen, a családnak szüksége lett volna egy kör döbbenésgátlóra - pl. 2cl pálesz/fő - mielőtt az én drágám ezt az infót bedobja. Anyósom először örült, majd kicsit kiakadt. Az Ő értékrendjét illetően, ennek még nem lett volna itt az ideje. Én tisztelem a véleményét, de nem osztom. Mi boldogok voltunk, az Ő érzelmei pedig az ő dolga, nem a miénk.

1 sima, 1 fordított... Nem esett jól, hogy nem azonos módon - kitörő örömmel - reagált a családunk. Úgy éreztem, hogy meg kell védenem magam és a gyerekem. Ilyenkor egy nő nagyon sérülékeny és hajlamos mindent bántásnak venni. Az üldözési mánia ilyenkor egyébként is megötszöröződik, hát még ha az anyát ilyen impulzusok érik... Féltem, hogy az én gyerekemet nem fogják szeretni, nem várják és nem is akarják. Nagyon rossz érzések tomboltak bennem. Egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy ilyenkor egy nő nem képes csak úgy átsiklani a dolgok felett, hanem beleragad egy-egy emócióba és rugózik rajta. Nem vagyunk képesek vállat rádítani és menni tovább, hanem sajnos folyamatosan megy a lemez a fejünkben és még fokozza a helyzetet, hogy megakadt a tű...

Tehát nagyon vigyázz, hogy mit mondasz egy várandós nőnek. Ha nem félreérthető a kijelentés, akkor is megsértődhet, hát még ha az... Hónapokig dolgozott ez bennem, pedig az eszemmel tudtam, hogy hagyni kell, de a szívemnek fájt. Az én édes, kicsi kincsemet elutasítják... Majd' belehaltam... 

5 hetes volt Zoti, amikor a párom szülei eljöttek meglátogatni a tizenkettedik unokájukat. Szerelem volt első látásra, de én addig nagyon sok rossz érzésen mentem át. Az én szüleim, azonnal jöttek, pár órás volt a kis manó, amikor már ölelgették, csókolgatták. Már azóta elfogadtam, hogy nem vagyunk egyformák és természetesen már minden más. Pont anyósom kérdezte, hogy akkor mikor jön a második gyerek... :)

Érdemes volt játékosan megosztani a családdal az információt, mindenkinek csak javasolni tudom, hogy hasonló módon tegye még nagyobb élménnyé, ezt az hatalmas csodát.

Love and Peace: Dudo